Az 1932-ben elkészült modern stílusú épület tervezője Kotsis Iván műegyetemi tanár. Az egyszerű vonalú épület legmagasabb része a 30 méter magas torony. A templom belsejében a monumentalitás hökkent meg, ahol a teret a hatalmas kereszt uralja. A második világháború alatt a településen menedéket talált francia hadifoglyok egy kis Szent Terézt ábrázoló szobrot faragtak, amelyet szintén itt helyeztek el. A szobor talapzatán a kétnyelvű felirat szövege: "Köszönet a lovagias magyar nemzetnek!".
A balatonboglári evangélikus felekezet 1896-tól 1962-ig a Vörös kápolnát használta, majd a református templomban tarthatták istentiszteleteiket. A jelenlegi új önálló templomukat 1995-ben kezdték építeni, s 1999-re készülhetett el.
Az egykori uradalmi majorban alakult meg a Légli Kerámia Manufaktúra, ahol kézzel készült és festett majolikákat készítenek és állítanak ki. A népi bútorokkal berendezett szobákban vendéglátással is foglalkoznak.
Az 1910-es években építtette a Fischl kereskedő család a kétszintes épületet, ami jelenleg a Helytörténeti Múzeumnak, házasságkötő teremnek, s a Régi műhelyek című helytöténeti kiállításnak ad otthont.
Szőlőskislak az 1999-es templomavatást megelőzően, csak ezzel a kis haranglábbal szólhatott a hívőkhöz.
Szőlőskislak római katolikus templomát közadakozásból építhették fel, felszentelésére 1999. október 10-én kerülhetett sor.
Szőlőskislak római katolikus templomát, a Magyarok Nagyasszonya római katolikus templomot közadakozásból építhették fel, felszentelésére 1999. október 10-én kerülhetett sor.
Szőlőskislak az 1999-es templomavatást megelőzően, csak ezzel a kis haranglábbal szólhatott a hívőkhöz.
A neogót stílusú kápolna 1856-ban épült, eredetileg a Körmendy család síremlékeként, de közel negyven esztendeje kultúrális célokat szolgál időszakos kiállítóhelyként.
A Temető dombon található.
Az Acsádi kastély pincéjében működik immár másfél évtizede a Pincetárlat.
A boglári kultúrális élet színtere a Pincetárlat is, ahol képző- és iparművészeti kiállításokat szerveznek.
Cím:
Árpád utca 1.
, eredetileg a Gyulay család, majd a Gaál család tulajdonában,A kápolna 1896-ban épült, neogótikus stílusban. Eredetileg a Gyulay család, majd a Gaál család tulajdonában volt. A XX. század végén Kampis Miklós tervei alapján újították fel. Képzőművészeti kiállításokat rendeznek itt, ahogy a közeli Kék-kápolnában is. Csak nyári szezonban, az aktuális kiállítások alkalmával látogatható.
Xantus János tervezte, acélszerkezetű gömböt eredetileg az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásárra készítették, s itt a Várdombon, az egykori földsáncok fölé lett felállítva. Boglár egyik jelképének romló állapota miatt, sajnos az utóbbi időkben szóbakerült a végleges bezárása is. Környezete, a Várdomb, környezetvédelmi oltalom alatt áll.
Az 1900-as évek elején Ágoston József által építtetett kastély később a Madách család, majd a Bogát család tulajdonába került. 1930-tól Gaál Franciska színésznő tulajdona. Államosítás után a Balatonboglári Állami Gazdaság tulajdonába, s kezelésébe kerül. A kastélyban bormúzeumot, s termék bemutató helyet hoznak létre. A rendszerváltozás után is a BB-rt-hez tartozik, de jelenleg már magántulajdon!
A település első templomának romjai a régi temetőben kerültek elő. Az ősi templom a XIII. századból való. A romok állagmegóvására és az emléktábla avatására 2000-ben kerülhetett sor.
A Várdomb kb. 1 millió éves, vulkanikus eredetű lekoptatott bazalttufa. Területe 7,5 ha. Magassága 165 méter. 1977-ben nyilvánították természetvédelmi területté, az azt borító feketefenyők miatt.
Valamikor földvár állt itt. A régészek szerint a 3-4 ezer évvel ezelőtt itt élt bronzkori népek építették majd tőlük vették át a későbbi korok népei. Az ásatások során őskori, vas- és bronzkori eszközök, valamint egy római őrház alapjai is előkerültek.
A kilátótól északra található egy kő, rajta patanyom: a monda szerint egy török janicsárt vettek üldözőbe a magyarok, Ő az elfogatás helyett inkább a szakadékot választotta. Ezen a kövön dobbantott lovával, mielőtt a szakadékba ugrott.
A Gömbkilátó a Várdomb legmagasabb pontján áll. Xantus János természettudósról nevezték el. 1967-ben a BNV kiállítási darabja volt.
A Szőlősgyörök felé vezető út mentén láthatjuk a Jankovich kastélyt, mely 1820-ban épült. A kastély parkja arborétum. Sajnos a tulajdonosváltásoknak köszönhetően sem a kastély, sem a gyönyörű kastélypark sem látogatható.
A Platán strandtól Fonyód felé haladva elérjük a mólót, majd több kisebb szabadstrand mellet haladunk el. A Vasas utcai nagyobb és a Nyirfa sor végén lévő, alíg egy házhelynyi területen kialakított strand egyaránt nagyon gondozott. Az illemhelyek, az öltözőfülkék itt is ingyenesen használhatók.
Nagyon kellemes hely a Radnóti utcával párhuzamosam húzódó Vejtei sétány. A több száz méter hosszú, mintegy 15-20 méter széles területen két platánsor húzódik végig párhuzamosan. Több helyen lejárók és ingyenes illemhelyek vannak.